Az első Unas webáruház 2004-ben nyitotta meg kapuit, így immár két évtizede vagyunk jelen az e-kereskedelem világában. Ez idő alatt rengeteg változást, fejlődést és kihívást tapasztaltunk meg. Egy dolog biztos: minden év tartogatott valami új, meghatározó eseményt vagy problémát, amely befolyásolta az e-kereskedelmi szektort. Az évértékelőink mindig tartalmaztak olyan témát, amely uralta az adott időszakot – legyen szó gazdasági válságról, a COVID-járványról, háborúról, inflációról vagy a forint árfolyamának drasztikus változásáról.
Felmerül a kérdés, hogy mi az idei év szitokszava? Talán a Temu vagy a Shein? Ezek a globális szereplők olyan erőteljesen törtek be a piacra, hogy nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.
A szokásos évértékelő cikkünk apropójából alaposan átnéztük az idei év történéseit, megvizsgáltuk a piac helyzetét és visszatekintettünk arra, hogy milyen globális események befolyásolták a szektort. Emellett saját és ügyfeleink tevékenységét is elemeztük, hogy lássátok, együtt hogyan teljesítettünk ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az évzáró összegzésünk célja, hogy átfogó képet adjunk mindazokról a tényezőkről, amelyek formálták az e-kereskedelmet 2024-ben.
Az e-kereskedelem haldoklik?
Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban hallani olyan véleményeket, amelyek szerint a magyar e-kereskedelem halott vagy legalábbis komoly hanyatlásban van. Ezek az állítások többnyire a növekvő inflációra, a külföldi óriások térnyerésére, illetve a vásárlóerő csökkenésére hivatkoznak. Azonban, ha a számokat és trendeket alaposabban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A magyar e-kereskedelem nem haldoklik, inkább egy átalakulási időszak közepén jár, amely új lehetőségeket rejt magában.
A legfrissebb adatok szerint a hazai piac továbbra is növekedést mutat. 2024 első felében a szektor 6,4%-os bővülést ért el, ami 671 milliárd forintos bruttó forgalmat jelentett. Az online rendelések száma ugyanebben az időszakban 6,9%-kal emelkedett, elérve a 42,7 millió tranzakciót. Ezek a számok egyértelműen azt mutatják, hogy az online vásárlás iránti kereslet nem csökkent, hanem folyamatosan nő.
Való igaz, hogy a külföldi szereplők, mint például a Temu, a Shein vagy a Trendyol, rendkívüli ütemben növelik részesedésüket a magyar piacon. Ez a versenyhelyzet azonban nem feltétlenül a magyar e-kereskedelem végét jelenti, hanem arra készteti a hazai szereplőket, hogy innovatív megoldásokat vezessenek be és javítsák szolgáltatásaikat. Ezzel bizonyíthatják a magyar e-kereskedők, hogy minőséget kínálnak a kínai tucattermékekkel szemben, ráadásul a hozzáadott érték miatt nagyobb bizalmat is ébreszthetnek a magyar webshopok iránt.
Természetes velejárója a folyamatoknak, hogy azoknak a webshopoknak nehezebben megy, akik nem akarnak energiát beletenni a saját vállalkozásuk fejlesztésébe. Ők önként adják át a piacukat és a vevőkörüket a versenytársaiknak, akik ezáltal szépen nőhetnek a közeljövőben. Tehát a piac tisztulása folyik éppen, ami hosszú távon hasznos lesz az e-kereskedelem megítélése szempontjából.
Nagyot mentek az Unas webshopok
Napjainkban ha valaki webáruházat szeretne indítani, majdnem biztos hogy bérelhető rendszert választ. Ez érthető, hiszen ki fizetne ki milliókat egyedi fejlesztésekért, ami aztán a folyamatosan változó trendek és elvárások miatt pillanatok alatt elavul. Ha pedig bérelhető rendszer, akkor az Unas a legnépszerűbb választás. Tavaly év végén 9000 webshop közelében jártunk, mostanra a 9400-at érjük el. Az idei évben tehát kb. 500-zal nőtt a rendszerben működő webáruházak száma. Közöttük egyre nagyobb arányban vannak a migrálók, nagyjából a fele más rendszerből költözött hozzánk.
A legnagyobb tradicionális magyar márkák hivatalos webshopjai is sorra Unas rendszerre váltanak, idén üdvözölhettük pl. a Zwack Unicum vagy a Tisza cipő webáruházát nálunk. Írtunk is egy cikket a nyár végén 15 névről, amit biztosan ismersz. Azóta már összeállt egy újabb 15 névből álló elit klub listája, amit hamarosan publikálunk.
A szolgáltatásainkkal működő webshopok rendelésállománya az országos átlag felett növekedett, közel 14 millió rendeléssel számolunk 2024-ben, ami értékben kb. 450 milliárd forintot tesz ki. A karácsonyi szezonban volt olyan nap amikor közel 100.000 rendelést adtak le az Unas webshopokban együttesen.
Kulcsfontosságú fejlesztéseink
Termékeny év volt az idei a fejlesztések szempontjából is, a srácok ontották az új funkciókat és integrációkat, amelyek jelentős mértékben támogatták a webshop tulajdonosokat a mindennapi működésben. Év elején érkezett a több raktár funkció, amely óriási segítséget nyújt azok számára, akik több telephellyel rendelkeznek vagy ha a beszállítóik készleteit is elkülönítve szeretnék megjeleníteni webshopjukban. Ez a megoldás nemcsak az átláthatóságot növeli, hanem a logisztikai műveleteket is hatékonyabbá teszi.
Kialakítottuk a csomagtermék mellett a csomagajánlat funkciót, amely új megközelítést alkalmaz a termékkombinációk kezelésében. Ezáltal a kereskedők rugalmasabban alakíthatnak ki vonzó ajánlatokat, például kedvezményes termékcsomagokat vagy szezonális akciókat.
Egy másik fontos újításunk a matrica megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a webáruház üzemeltetők különböző szempontok alapján jelölhessék meg termékeiket. Ez nem csak a vásárlók tájékozódását segíti, hanem az értékesítési stratégiát is hatékonyabbá teszi.
Az ősz folyamán bemutattuk a bankkártya tárolás lehetőségét, amivel megkönnyítheted a visszatérő vásárlóid dolgát, egyszerűbben fizethetik ki a rendeléseiket, de ezzel az elhagyott kosarak számát is csökkentheted. Átadtuk a termék előfizetés VIP modult is, amivel havidíjas rendszerben forgalmazhatsz olyan termékeket, amelyeket rendszeresen vesznek a vevőid (fogkefe, állateledel, sör stb.).
Új sablonnal bővítettük a választható kinézetek kínálatát idén, Proteus néven. Ez az eddigi legjobban testreszabható téma, amely nemcsak modern megjelenést biztosít, hanem sebességével és rugalmasságával is kiemelkedik. Ez a sablon a legfrissebb trendek és technológiák alapján készült, hogy a webshopok még versenyképesebbek lehessenek.
A nagyobb volumenű fejlesztések mellett több kisebbet is bevezettünk az év folyamán, termékhez kapcsolódó plusz szolgáltatással a pl. az újonnan kötelezővé tett betétdíjat oldhatod meg hatékonyan, a megrendeléshez kapcsolódó plusz szolgáltatással, pedig a kosárhoz kínálhatsz feláras szolgáltatásokat, díszcsomagolást vagy éppen szállítási módhoz kötve MPL szomorkodási díjat.
Új adminisztrációs felület
Hosszas előkészületek és alapos tervezés után teljesen újragondoltuk az Unas webáruházak adminisztrációs felületét, amelyet most még felhasználóbarátabbá és hatékonyabbá tettünk. Az új rendszer nemcsak modern külsőt és letisztult elrendezést kapott, hanem a legfrissebb technológiákra épül, hogy maximálisan megfeleljen a mai igényeknek. A nyári időszakban indult publikus béta tesztelés során már számos pozitív visszajelzést kaptunk és büszkék vagyunk rá, hogy a felhasználók közel 10%-a máris az új verziót választotta mindennapi munkájához.
Az átdolgozás során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az admin felület minden eszközön, asztali gépen, laptopon, tableten vagy okostelefonon is könnyedén használható legyen. Ez különösen előnyös azok számára, akik útközben szeretnék nyomon követni a beérkező megrendeléseiket vagy gyorsan módosítanák webáruházuk tartalmát.
A dizájn átalakítását funkcionalitásbeli fejlesztések egészítették ki: a különböző modulok és részegységek új, modernebb kialakítást kaptak, amelyek nemcsak esztétikai, hanem használhatósági szempontból is előrelépést jelentenek. Megújult a beépített fájlkezelő, amely most még gyorsabb és intuitívabb, valamint a HTML szerkesztő, amelyből már többféle típus és verzió is elérhető.
Integráció fejlesztés külsősöknek
Az Unas rendszer eddig is páratlan volt külső szolgáltatások integrációját tekintve. Nincs más olyan webáruház szolgáltatás Magyarországon, amit ennyiféle rendszerrel lehetne összekötni. Az év során megnyitottuk a lehetőséget külső fejlesztők számára is, hogy olyan integrációkat fejlesszenek az Unas webshopokhoz, amelyek kezelőfelülete az Unas admin felületen belül található meg, így a felhasználók közvetlenül érhetik el ezeket a szolgáltatásokat is anélkül, hogy elhagynák a webáruház admin felületét.
Ha olyan szolgáltatást nyújtasz, melynek célközönsége e-kereskedőkből áll, akkor több ezer potenciális ügyfelet érhetsz el azzal, ha rendelkezel Unas integrációval. A két rendszer illesztését saját magad is elvégezheted, ehhez érdemes elolvasnod a integráció fejlesztésről szóló segédletünket.
Rendelkezésre állás és ügyfélszolgálat
Rendkívüli esemény az egész év folyamán nem történt, ami a szerverparkunkat érintette volna. Sikerült hozni az eddigi években megszokott 99,99%-os rendelkezésre állást. Egész évben csupán néhány perces kimaradás volt, amin kívül állandóan és megfelelő minőségben volt elérhető minden szolgáltatásunk. Biztonsági protokollunk is jól vizsgázott, rengeteg túlterheléses támadást hárított el. A kellő erőforrásnak köszönhetően pedig az esetleges lökésszerű forgalmak nem okoztak lassulásokat a webshopok működésében.
Az ügyfélszolgálatunk sem unatkozott idén, 20%-kal több megkeresést dolgoztunk fel 2024-ben, mint tavaly. 55.000 emailt írtak a munkatársaink, 25.000 telefonhívásunk volt és 40.000 chat beszélgetés zajlott az online support-on. Facebook csoportunk taglétszáma is szépen bővült, már 5.500 tag követi nyomon a havi 200 posztot, amelyek az Unas motorhoz kapcsolódnak.
Nincs más megoldás: Connestic
Talán az idei évben még nagyobb figyelmet kapott a webáruházak részéről az automatizálható folyamatok kérdése. Az egyik legidőigényesebb tevékenység a termékek feltöltése, valamint az árak és a raktárkészlet naprakészen tartása. Több platform is próbálkozott ilyen megoldást bevezetni a piacra, de pontosan tudjuk, hogy egy ilyen szinkronizációs rendszert kialakítani és működtetni milyen körültekintést és szoros együttműködést kíván. A legtöbb kezdeményezésnek bele is tört a bicskája a feladatba és meg is szűntek azóta. Viszont a saját projektünk a Connestic jól kiállta az idő próbáját, már 700 webshopban végez háttérmunkát, ezzel jócskán megkönnyítve az e-kereskedők dolgát.
Az év során a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően számos új funkció érkezett. Bővült a csatlakoztatható webáruház motorok köre, illetve már kimenő feedeket is lehet generálni a Connestic segítségével. Utóbbi funkció nagy segítség lehet azoknak a nagykereskedéseknek, akik a viszonteladóiknak ilyen formában szeretnék átadni a termékpalettájukat vagy olyan webáruház motorban szeretnék használni a számtalan nagykereskedés adatbázisát, ami közvetlenül nem köthető össze.
A beköthető nagykereskedések száma is szépen bővült és ne feledkezzünk meg arról, hogy a Connestic segítségével, minden Unas áruház használható forrásként és célként is, így akár saját cégeden belül is készíthetsz vele szűkített palettával rendelkező, tematikus klónáruházat, ahol lehet más a kategorizálás vagy az árszint.
Ügyfélszolgálat az ünnepekben
Utolsó munkanapunk az évben december 19-én lesz, ami után kicsit visszavonulunk. Természetesen technikai ügyelet folyamatosan lesz, az emaileket fontossági sorrendben igyekszünk feldolgozni. A chat és telefonos ügyfélszolgálat 2025. január 2-án indul újra.
Minden Ügyfelünknek és Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, megrendelésekben gazdag boldog új évet kívánunk!